Traktorrendelet - megsemmisítve
2007. Március 05.
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint alkotmányellenes az a fővárosi önkormányzati rendelet, amely a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeken is külön engedélyhez köti a hangosítás használatát. A „traktorrendeletnek" becézett szabály így tehát megbukott az alkotmányossági vizsgán.A rendeletet egyébként az október 23-i zavargások után közvetlenül, október 26-án szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés, és az alapvető célja az volt, hogy az önkormányzat szabályozhassa a rendezvények megtarthatóságát, még akkor is, ha azok nem sértik a gyülekezési törvényt. A szabály értelmében minden olyan építményt, például színpadot, vagy kihangosító berendezést engedélyeztetni kellett a városvezetéssel, amely a rendezvényekkel kapcsolatosan kerül felhasználásra.
A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet fordult az Alkotmánybírósághoz, és nyert. Az AB ugyanis állásfoglalásában kijelentette, hogy „a gyülekezés joga - különösen nagyobb létszámú rendezvény esetén - nem gyakorolható rendeltetésszerűen építmények, berendezések, például színpad, hangosítás, kivetítők nélkül". Az Alkotmánybíróság arra a jogelvre is kitért, mely szerint egy önkormányzati rendelet nem lehet erősebb, mint egy törvény, vagy maga az alkotmány, így ha a kettő ellentmondásba kerül, akkor mindig a felsőbb rendű törvény az irányadó. Az Alkotmánybíróság határozatának indoklásában arra is kitér, hogy az által, hogy a szabályozás a gyülekezési jog körébe tartozó rendezvények közül kiemeli a politikai rendezvényeket, és csak ezekre állapít meg többlet-követelményeket, nyilvánvalóvá teszi, hogy elsődleges célja nem a lakosság nyugalmának védelme, hanem a politikai kommunikáció korlátozása.
A Fővárosi Önkormányzat közleményben reagált a döntésre, melyben azt írják, hogy tudomásul veszik a döntést, hiszen a gyülekezési jog és szólásszabadság az önkormányzat által nem korlátozható körbe tartoznak. Hozzáteszik azonban azt is, hogy a kérdést az Országgyűlésnek mindenképpen rendezni kell, hiszen most „bárki engedély nélkül építhet bármekkora építményt, ha tevékenységét politikai rendezvényként határozza meg".
A traktorrendelet, mint azt neve is mutatja engedélyhez kötötte a demonstráción részt vevő járművek - parkolásnak nem minősülő – elhelyezését is, ezzel akadályozva meg azt, hogy a gazdák traktoraikkal a fővárosba vonuljanak. Ezt segítette az utóbbi időben a főváros számos utcáján felszerelt „Mezőgazdasági vontatóval (magyarul traktorral) behajtani tilos" elnevezésű KRESZ tábla is. Mivel az AB az erre vonatkozó passzust is hatályon kívül helyezte, a táblákkal megjelölt területen kívül a gazdák a demonstrációikhoz a továbbiakban teljesen legálisan használhatják fel traktoraikat.
MD








