Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv: 1250 milliárd
2006. Október 15.
Magyarorzság 1 250 millirád forint agár- és vidékfejlesztésre fordítandó támogatásra számíthat az EU következő költségvetéséi időszakában, vagyis 2007 és 2013 között – mondta Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa.Az Új Magyar Vidékfejlesztési Tervben határozzák meg, hogy mire használhatja fel az ország az uniós forrást. Ez ügyben már hét regionális vitát tartottak a statisztikai régiókban. Az agrártárca kiváncsi volt a gazdák véleményére is, ezért bocsátotta társadalmi vitára, hogy mely területek, milyen arányban részesüljenek a támogatásból. A gazdák véleménye többé-kevésbé megegyezik a szaktárca által javasolt felhasználási célokkal.

Az egyik legfontosabb intézkedés: szerkezetváltás és piacteremtés
Az agrártárca és a gazdák egyetértettek abban, hogy az Uniótól származó összeg legnagyobb hányadát, 45%-ot a szerkezetváltásra és a piacteremtésre kell fordítani. A támogatás 30%-a jutna környezetkímélő gazdálkodás fejlesztésére, 10% a vidék felzárkozatására, 5% pedig a Leader-program keretében a kistérségi együttműködés ösztönzésére. A maradék 10%-ot igény szerint felosztanák a fentebb említett négy fő cél, vagyis pillér között. Pásztohy András szerint a társadalmi vitákon elhangzottakból arra lehet következtetni, hogy a szabadfelhasználásra szánt 10%-ot az első és a harmadik pillér között osztja majd el a szaktárca. A miniszteri biztos, az önkormányzatok és a civil szervezetek képviselői szerint is a legfontosabb a kistérségi együttműködés és a vidéki életminőség javításának támogatása.A vidéki vállalkozások segítése
Évente 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre a vidéki vállakozások és a kistérségi együttműködés erősítésére a következő néhány éveben. Pásztohy András azt is elmondta, hogy a vidéki emberek egyik fő kívánsága, hogy a különböző tárcák által felügyelt uniós források elosztását hangolják össze. Ezen felül könnyítsenek a pályázatírás feltételein, vagyis könnyebben és gyorsabban lehessen a pénzekhez hozzájutni.
Az FVM, a szakmai és társadalmi szerveztek együttműködésével hamarosan megalakítja a Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózatot. A szervezet feladata lesz a támogatások felhasználásának ellenőrzése, ill. a szükséges változtatások előterjesztése
Forrás: FigyelőNet









